Kedves Hölgyem, Tisztelt Uram!Szeretettel Köszöntöm a megújult hevimi.hu-n! Hevesi Imre vagyok, már sok-sok éve a zene szolgálatában. Aki ismer, tudja, hogy az élet minden területén ragaszkodom egy bizonyos színvonalhoz, ezért sokaknak feltűnt a régi honlap egyszerűsége, amit ezáltal számos (mindenképp jogos) kritika ért. A változtatás már nagyon szükséges volt, és igen régóta szerepelt is terveim között, sajnos azonban leginkább rajtam kívülálló okok miatt váratott magára eddig a megvalósítás, de végül is elkészült a frissítés. Az új design mellett szerkezetileg is jelentős változásokon ment át a honlap, ezért azoknak a kedves látogatóknak is szíves figyelmébe ajánlom az alábbi sorokat, akik korábban is jártak már itt. Szeretném ugyanis pár mondatban bemutatni honlapom oldalait, ismertetni az újdonságokat. Kérem, helyezkedjen el kényelmesen, és tekintse át az új honlap kínálatát... Kezdjük rögtön ezzel a csúnyasággal itt a jobb oldalon... A honlap legfőbb szerkezeti változása ugyanis, hogy a régi statikus oldalak helyett, egy dinamikus, interaktív site készült. Természetesen, a legtöbb oldal mindenki számára látható, de néhány lehetőség csak regisztráció után vehető igénybe. Ennek egyrészt biztonsági, másrészt szerkezeti okai vannak. Gyorsan hozzáteszem azonban, hogy a regisztráció nem kötelező, csak abban az esetben, ha Ön a honlap interaktív részeit is igénybe kívánja venni. Ilyen például a Fórum, a Vendégkönyv és a Széljegyzet, illetve ha hozzá kíván szólni egy-egy bejegyzéshez. Ha rólam szeretne többet megtudni, akkor a Magamról menüpontot ajánlom szíves figyelmébe, ahol minden publikus dolgot megtudhat arról, hogy mi is történt velem az elmúlt évtizedekben. Ezt egészítik ki Blog bejegyzéseim, ami egy elektronikus napló. Innen megtudható majd, hogy miről, mit és hogyan gondolok, hogy éreztem magam egy-egy fellépésen, koncerten, illetve mik az épp aktuális információk rólam és zenekaraimról. Az Ajánló oldalon tájékozódhat műsoraimról, amelyek gyerekeknek és felnőtteknek, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt szolgálnak zenei csemegével. Külön oldalt szenteltem gyermekeknek szóló lemezemnek, ami 2005-ben jelent meg, Varázsének címmel. Az oldalon egy kis ízelítő is meghallgatható a lemezről, ami természetesen meg is rendelhető. Ha szeretne valamelyik koncertünkre, fellépésünkre eljönni, akkor a Koncertek oldalon tájékozódhat azok helyszíneiről és dátumairól. Ez az oldal 24 óránként frissül, tehát mindig naprakész információkkal szolgál. A Galéria képei (folyamatos feltöltés alatt) egy-egy pillanatot örökítenek meg, többek között a Referencia oldalon olvasható koncertekről, rendezvényekről, de néhány családi képet is megosztok látogatóimmal. Újdonság a hevimi.hu--n, hogy online is kérhető árajánlat a műsorokra. Ezt az Online árajánlatkérés oldalon található űrlap segítségével teheti meg minden Kedves Látogatóm, ami azonban nem kötelez semmire, nem minősül megrendelésnek, mindössze tájákoztatásul szolgál. A beérkezett kérésekre 24 órán belül küldök választ a megadott e-mail címre, ami után Ön eldöntheti, hogy igényli-e a kiválasztott műsort. A Letöltések oldalon dokumentumok és egyéb fájlok lesznek elérhetők, mint például néhány meglepetés gyerekeknek, amiket igyekszem majd sűrűn bővíteni. Munkámat több üzleti partner is segíti, természetesen róluk sem feledkeztem meg, így a Partnerek menüpontban az ő ajánlataik tekinthetők meg. A Reklám menüpont szintén azon a cégek, vállalkozók, kollégák oldalaira nyújt közvetlen elérhetőséget, akikre mindig számíthatok, míg a Linkek oldalon hasznos, érdekes weblapok hivatkozásait gyűjtöm össze. Elöljáróban ennyi talán elég is lesz, ha azonban bármilyen kérése, kérdése adódna, természetesen készséggel állunk kollégáimmal együtt rendelkezésére a Kapcsolat oldalon megadott elérhetőségeken. Ha az oldal működésével, használatával akad problémája, akkor kérem, hogy ezt a webmaster@hevimi.hu címen szíveskedjen jelezni, ahol a honlap üzemeltető-adminisztrátora áll szíves rendelkezésére. A Jogi nyilatkozat oldalon tájékozódhat a honlappal kapcsolatos szabályokról, az adatvédelmi irányelvekről és egyéb fontos tudnivalókról. Kérem, hogy regisztráció előtt feltétlen olvassa el ezeket az információkat! Végezetül már csak annyi maradt hátra, hogy az új hevimi.hu oldalhoz kellemes kikapcsolódást, hasznos böngészést kívánjak remélve, hogy a közeljövőben találkozhatunk egy koncerten, rendezvényen.
|
Békéscsaba, 2006. november